Blog

Papok és orvosok

Folytassuk utazásainkat a gyógyítás történelmében. A következő megálló az ókori Egyiptom. Az ókorban sok fejlett civilizáció létezett, de valamiért mindig az egyiptomi kultúra állt leginkább

Elolvasom »

Sámánok és varázslók

Lenyűgözőnek tartom az emberi testet és annak működését. Fantasztikus, hogy milyen gondosan és aprólékosan lettünk megalkotva! Nyilván nem én vagyok az első a világtörténelemben, aki

Elolvasom »

Felkészülés

Korábban írtam arról, hogy tudományos kísérletek is alátámasztották már azt, hogy az érintésnek mekkora szerepe van az ember egészségében, közérzetében. Úgy hiszem, hogy az érintésnek

Elolvasom »

A karma törvénye

Már ezen az oldalon is többször volt szó az univerzum törvényszerűségeiről, és az isteni rendről. De mit jelentenek ezek pontosan? Azt, hogy az életben nincsenek

Elolvasom »

Orgon energia

Az előző bejegyzésemben olvashattátok, hogy mennyi tapasztalásban és élményben volt részem Visokoban. Ezen kívül még egy értékes dologgal gazdagodtam, hazahoztam ugyanis egy gyönyörűséges, orgon energiát

Elolvasom »

Zarándoklat a Boszniai Piramisokhoz

Mindenkinek szüksége van néha egy kis elvonulásra, én-időre, amikor értékelheti, értelmezheti az elmúlt időszak történéseit, változásait. A segítő foglalkozású emberekre, akik magukból adnak, saját életükkel

Elolvasom »

A kémia története

Ebben a bejegyzésben a nagy mumusról, a kémiáról szeretnék írni nektek… Sokak szerint a természettudományok és a spiritualizmus kizárja egymást, én azonban úgy gondolom, hogy

Elolvasom »

Beavatás

A beavatás mindig egyfajta sajátos vagy titkos tudás megszerzését, vagy egy közösséghez való csatlakozást jelent. Olyan szertartások ezek, melyek jelzik: átléptünk életünk egyik szakaszából a

Elolvasom »

Arcunk üzenete

“Minden ember a maga számára legtökéletesebb testbe születik, ami a leginkább kifejezi személyiségét, és támogatja a tanulófolyamatait.”– Galambos Eszter Minden ember megjelenése egyedi, arcának és

Elolvasom »

Az érintés fontossága

Sokszor beszélek a minőségi vagy terápiás érintésről, de eddig még sose fogalmaztam meg pontosan, hogy ez mit is jelent számomra… De először hadd meséljek el

Elolvasom »

A masszázsról – másképpen

A minap mentem a gyerekért az oviba, és közben megfogalmazódott bennem egy üzenet, egy tanítás. Úgy éreztem, hogy le kell írnom, és közzétennem… íme: A

Elolvasom »