Zarándoklat a Boszniai Piramisokhoz

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on email

Mindenkinek szüksége van néha egy kis elvonulásra, én-időre, amikor értékelheti, értelmezheti az elmúlt időszak történéseit, változásait. A segítő foglalkozású emberekre, akik magukból adnak, saját életükkel tanítanak, ez sokszorosan is igaz. Szépségterapeutaként, energiagyógyászként én is feladatomnak tekintem, hogy támogassam a hozzám fordulókat a boldogság és a harmónia megélésében. Ehhez azonban nekem is rengeteg tanulásra, tapasztalásra, elmélkedésre van szükségem. És néha utaznom kell 500 km-t, hogy szembe tudjak nézni önmagammal és a félelmeimmel…

Kedves kolléganőm, mentorom, Réka szervezett egy utat a Boszniai Piramisokhoz, amire nagyon erős hívást éreztem, egyszerűen tudtam, hogy el kell mennem, de arra, ami valójában ott várt rám, igazán nem számítottam.

Az utunk sima volt, Horvátországon hamar áthaladtunk, és nekem olyan érzésem volt, mintha a senki földjén lettem volna az otthon és a cél közt. A boszniai határ felé közeledve már éreztem, hogy változik a táj, változnak az energiák. Hamarosan történni fog valami… És úgy is lett. Bosznia-Hercegovina nagyon érdekes hely. Hihetetlen kettősség érezhető az egész országban. Hihetetlen mélységek és magasságok vannak jelen egyazon helyen és időben. A délszláv háború rányomta bélyegét a helyre, olyan, mintha az ország még “félkész” lenne. De ami valóban hihetetlen, hogy az embereket ez nem törte meg, nem a félelmeiket erősítette fel, hanem mintha egységbe kovácsolta volna őket. Mintha valóban tanultak volna a történtekből, és most már a valóban fontos és értékes dolgokra figyelnének. Rendkívül kedves és vendégszerető mindenki, mindenüket megosztják, jóformán még kerítések sincsenek a házak körül. Ezen a helyen összeolvadnak a szélsőségek, nincsen szétválasztottság és elkülönülés – egység van. Az ember és a természet egysége, emberek közti egység, vallások közti egység… Mintha még az idő is másképp telne… És ez az érzés egyre erősebb lett, ahogy közeledtünk a piramisokhoz.

Az itt töltött 7 nap alatt kis csapatunk minden tagja hihetetlen utat járt be, és úgy tűnt, mindenki a legnagyobb problémájával került szembe, a legfájóbb emlékekkel szembesült… és aztán mindenki megkapta a lehetőséget, hogy letegye ezeket a terheket. Szinte észrevétlenül hoztuk fel a tudatalattiba süllyesztett tartalmakat, harcoltunk az egónkkal, hogy aztán felismerjük az aktuális tanulófolyamatainkat, és kiegyensúlyozzuk a nőit és a férfit, a lentet és a fentet, a múltat és a jövőt. Nem fogok hazudni: kemény meló volt. De a piramisok energiái végig vezettek és támogattak minket az úton.

Az utolsó napokban már éreztük a felelősségét is annak, ami történik velünk. A változások elindultak, de a mi döntésünk, hogy élünk-e velük. Megtapasztaltuk, hogy milyen amikor védett környezetben, minden támogatást megkapva tudunk önmagunkkal foglalkozni – ilyenkor még a “véletlenek” is nekünk dolgoznak:) De mindenki a maga boldogságának a kovácsa, ahogy a finnek mondják. A lehetőségekkel élni is kell, felelősséget vállalva a saját tetteinkért, döntéseinkért. Ez sokszor nem egyszerű, hiszen a hétköznapok könnyen elsodorják az embert… Valamit ott hagytunk Visokoban, de hiszem, hogy valamit el is hoztunk onnan, a lelkünkbe zárva… egy csipetnyi békét, kedvességet, és nyitottságot… 🙂

Oszd meg, ha tetszik a cikk!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük