Ha arról kérdezem a vendégeimet, hogy miért jöttek el hozzám, vagy mi az, amit a “hagyományos” kozmetikában nem kedveltek, általában kétféle válasszal találkozom… Az egyik, a merevség… értve ez alatt a kevésbé személyre szabott kezeléseket, a berögzült, és talán már kicsit idejét múlt elgondolásokat (pl. mindig minden esetben tisztítani kell az arcot, ha kell, hát úgy, hogy sebesre nyomkodjuk… ). Erről is tudnék írni (és fogok is), de most a másik okot szeretném körbe járni. Mégpedig azt, hogy sokan úgy érzik, nem igazán tudnak relaxálni, pihenni, hiszen a kozmetikus folyamatosan beszélteti őket, vagy kérdés nélkül önti rájuk a saját problémáit a kezelés közben, esetleg a kezelés üres járataiban a kollégákkal pletyózik.

A probléma valós, én is tapasztaltam ezt, amikor annak idején kozmetikust kerestem. Introvertált lévén, nekem a csacsogás, a “small talk” nem az erősségem, sőt, kifejezetten nehezemre esik, főleg, ha egy kis kikapcsolódásra vágyok épp. Talán ezért is szerettem meg azonnal vendégként az Adrienne Feller metódust és szemléletet. Hiszen itt nincsenek felesleges szavak, az ember nyugodtan magába merülhet, és csendben élvezeti az illatokat és a finom érintéseket.

Azóta, terapeutaként megtapasztaltam a másik oldalt is, és rájöttem, hogy mekkora ereje van valójában a csendnek. Egy folyton rohanó, és változó világban élünk, ahol minden pillanatban millió új inger ér minket. Az embernek folyamatosan készenlétben kell lennie, és erre a szervezetünk nincs berendezkedve. A le nem vezetett vagy rosszul megélt stressz nagy mértékben károsítja a testünket, és az gyakorlatilag idő előtt elhasználódik. Ezek a folyamatok vezetnek a betegségekhez, a különböző krónikus állapotokhoz és a korai öregedéshez.

A legtöbb, amit szépségterapeutaként tehetek, az az, hogy adok a vendégeimnek 1-2 óra színtiszta, minőségi én-időt, amikor is a teljes figyelmemet nekik szentelem; amikor mindenféle elvárás nélkül hallgatom őket, ha beszélni akarnak; és csendben – nem a szavak szintjén – támogatom őket, amikor a figyelmük megpihen önmagukban. És ebben a szeretetteljes, megtartó térben megvalósulhat a valódi, teljes ellazulás, amire oly nagy szükségünk van manapság!

Ha kedvet kaptál kipróbálni egy szépségterápiás kezelést, jelentkezz be hozzám, várlak szeretettel! 🙂