
A csend hatalma
Ha arról kérdezem a vendégeimet, hogy miért jöttek el hozzám, vagy mi az, amit a “hagyományos” kozmetikában nem kedveltek, általában kétféle válasszal találkozom… Az egyik,
Ha arról kérdezem a vendégeimet, hogy miért jöttek el hozzám, vagy mi az, amit a “hagyományos” kozmetikában nem kedveltek, általában kétféle válasszal találkozom… Az egyik,
Be kell vallanom, hogy minimalista vagyok, a bőrápolás területén is. Szerintem elég pár jól megválasztott darab és némi rendszeresség a jó eredményekhez. Az én rutinom
Már hetek óta érik bennem ez a bejegyzés, és a végső lökést a Budapest Drops aromaterápiás konferencia adta, ahol az előadók közül többen is megerősítették,
Felháborítóan keveset írok az illóolajokról, főleg ahhoz képest, hogy ez (az egyik) fő kattanásom:) Pont emiatt van egy nagy problémám ezzel a témával kapcsolatban, tudniillik
Gyógyítói munkám során sokszor tapasztalom, hogy az emberek úgy gondolják, a gyógynövények, és a belőlük készült főzetek, teák, olajak csak relaxálásra, stresszoldásra valók, de ha
Ebben a bejegyzésben a nagy mumusról, a kémiáról szeretnék írni nektek… Sokak szerint a természettudományok és a spiritualizmus kizárja egymást, én azonban úgy gondolom, hogy
Megközelítés:
A szalon címe: 1145 Budapest, Uzsoki utca 30. azonban nincs külön házszám, az Uzsoki Kórház régi bejáratával szembeni különálló kis épületben találsz.
Parkolás:
A parkolás az utcán megoldott, azonban sokszor kevés a hely, kérlek, ezt kalkuláld bele az érkezésbe, ha autóval jössz!